Tihany
Tihany magyarország legnagyobb tavába, a Balatonba nyúló Tihanyi-félszigeten helyezkedik el. Látványos természeti adottságokban is bővelkedik a község, így hazánk egyik legszebb fekvésű települése. A község neve a szláv “tiho” azaz csend szóból eredeztethető.
A község lakott területein kívül szőlők, legelők, erdők és levendulaültetvények is találhatóak.
Tihany település eredete a középkorig nyúlik vissza. Itt jelölte ki I. András király 1055-ben a királyi család temetkezőhelyét. A temetkezőhely fölé bencés monostort építettek. A tihanyi apátságról bővebben is olvashat itt.
A községnek 1891-ben 893 magyar lakosa volt és ebben az időben állami faiskola is működött Tihanyban.
Tihany az 1960-as évek óta elsősorban történelmi és kulturális értékei, természeti környezete és a Balaton közelsége miatt turisztikailag is frekventált helynek számít.
Tihany megközelítése:
Tihany Veszprém megyében, a Balaton északi partján található.
- Budapest felől az M7-es autópályán, majd Balatonaligától a 71-es főúton.
- Az ország északnyugati része felől a 82-es főúton Győr felől, Veszprém, Balatonfüreden át, vagy a 84-es főúton Sopron felől Sárvár, Balatonedericsen át lehetséges.
- Nyugati irányból Körmend felől a 8-as főúton Veszprémig, majd Balatonfüreden át.
- Az ország déli részéről, Pécs illetve Kaposvár irányából Dombóváron, Tamásin át Szántódig, majd onnan komppal.
- Tihany az ország minden részéről megközelíthető busszal, illetve vonattal. Tihanyban menetrend szerinti buszjáratok is közlekednek.
Tihany népessége:
A 2009-es népszámlálási adatok alapján a lakosok száma: 1 369 fő
Tihany körzetszáma: 87